2023. március 10-én, pénteken részt vettünk az Újlipótváros egyes utcáinak fásításáról, a Kárpát utcai közösségi kert kialakításáról, a Dráva és a Jakab József utcai parkok felújításáról szóló koncepciótervek egyeztetésén, ahol más civil szervezetek mellett mi is megtettük módosító javaslatainkat. Több koncepció alapjaiban alakult át, ugyanis figyelembe fogják venni a mozgásukban korlátozottak, az idősek, a kisgyermekesek és a kutyások igényeit is.
A fásítási program nehezítő körülményei közé tartozik, hogy ezen a szakaszon (Visegrádi, Balzac és Pannónia utcákban) futó közművek nehezítik a tervezők dolgát. Mint megtudtuk, van olyan utcarész, ahol 24 (!) különféle szolgáltató vezetékei futnak. Ennek ellenére
Balzac utca 32 db fával
Visegrádi utca: 16 fával
Pannónia utca 7 db fával gazdagodik a terület.
A Kárpát utcai tervezett közösségi kertben 38 db magaságyást terveznek, a területen tárolóval, 2 vízvételi lehetőséggel. Javasoltuk, hogy komposztáló is legyen a területen, illetve a kisgyermekes szülők gyermekeinek homokozó, amellett hogy a tervekben szerepelnek sakk- és kártyaasztalok.
A Dráva park a folyót idéző játszóeszközöket és sétány kialakítást kapna. Megújulnak a burkolatok és a növényzet is. A koncepciótervben szereplőkkel ellentétben egyik civil résztvevő sem értett egyet a csobogó és a vízijáték helyének megváltoztatásával, ahogyan nem javasoltuk a függő- és napozóágyak kihelyezését sem. Vita alakult ki a tervezett domb magasságán, a pihenőrész burkolatán és a ping-pong asztalok helyszínén. A lakótelepről és a Berzsenyi Dániel Gimnáziumból a Dózsa György úti közlekedési csomópont felé igyekvők úthasználatát, azaz a realitásokat figyelembe véve javasoltuk, hogy a parkon átvezető, a Dráva folyót idéző kanyargós út ne északnyugat – délkelet, hanem délnyugat – északkelet irányban szelje át a területet.
A Jakab József utcai parkosítás a három toronyház által közrefogott, jelenleg elavult ülőbútorokkal, egyhangú zöld- és járófelületekkel rendelkező részt érint. Javasoltuk, hogy ne legyen nagyobb a szilárd burkolat, de ennek szórt változatát sem támogattuk. Az utak ötletesebb vonalvezetés mellett az évelő felületek növelését kértük. Álláspontunk szerint e környezetbe nem illenek az évelők közé helyezett sziklák sem, mint ahogyan – a játék keltette zajhatások miatt – nem jó ötlet a pinenőparkba ping-pong asztalokat elhelyezni. Helyettük sakk- vagy kártyaasztalok beépítését javasoltuk.
A pénteki fórumon nem születtek végleges megoldások. Megfontoljuk egymás érveit, javaslatait és folytatjuk az egyeztetést.