(1874-es térkép részlet)
A kerület jelenlegi területe a korábbi Lipótváros és Terézváros külső területeiből alakult ki, a fővárosi kerületek határainak 1938-as rendezésével. Ekkor ekkor alakult ki a Dózsa György út vonalától északra a XIII. kerület. Budapest közigazgatási rendszerének 1950-es átalakításakor kapcsolódtak a korábbi V. és VI. kerület egye részei a XIII. kerülethez. Fő városrészei ma Újlipótváros, Vizafogó és Angyalföld és külön egységet alkot a Népsziget.
A történeti fejlődést mindenekelőtt a Váci út ókori közlekedési vonalának jelenléte és a vasútvonalak megjelenése, valamint a Duna jelenléte határozta meg. A szállítási infrastruktúra jelenléte a nagyvárosi fejlődés során ösztönözte a 19. században az ipar megjelenését, ami a területfelhasználásban meghatározóvá vált. További nagy kiterjedésű területet igényeltek a katonai és vasúti létesítmények, a lőterek, vasúti rakodók. Mindez a későbbiekben a terjeszkedő város számára területi tartalékot biztosított – és biztosít ma is.
A városszerkezetre az elmúlt évszázadokban a folyamatos átalakulás, a funkcióváltás volt a jellemző, melyet az ipar fokozatos visszahúzódásaként is leírhatunk. Ez a folyamat ma is zajlik, és az elkövetkező időszak fejlesztéseit is meg fogja határozni. Tanulságos megfigyelni, ahogy a közterületek igényes kiépítése követte a funkcióváltásokat.
A Margit-híd építése (1876) idején a mai Szent István körút térségében jellemzően ipari létesítmények álltak, a körút kiépülése során éppen ez a szakasza nyerte el legutoljára világvárosias formáját a 19. század végére. A legigényesebb nagypolgári lakónegyed jött itt létre, ahhoz méltó színvonalú közterületi rendszerrel. Az Újlipótváros területén az építőanyagipar üzemei és raktárterületei mellett malom- és gyárépületek álltak, ezeket váltotta fel az 1930-as évek végére az a lakónegyed, amely a mai napig Budapest legmagasabb presztízsű területei közé tartozik. Az egykori rendezetlen rakodópart helyén kiépült az Újpesti rakpart (1903), mely felsőbb szakaszain még sokáig az árurakodást szolgálta, mielőtt elfoglalta volna a gépkocsiforgalom. A rakpartok igényes kiépítésének a városrészek szimbolikus egyesítésén túl egyértelmű a városfejlesztő szerepük: mindkét oldalon a nagyváros legértékesebb telkei alakultak ki a part rendezésével. E helyen legelőbb a Palatinus házak foglalhatták el ezt a rangos pozíciót, idővel a felsőbb szakaszokon a lakóházak és az irodaházak számára is a dunai panoráma biztosított presztízst. A lakónegyed területén kiépült a nagyvonalú Pozsonyi út és a Szent István park (1935), amely önmaga is az egyik legjobb példa arra, hogy a közterek tudatos fejlesztése révén a városi élet minősége és ezen keresztül környező ingatlanok presztízse, értéke számottevően növelhető.
A visszahúzódó iparterületek helyén új közterületi elemek jöttek létre, a Vizafogó vasútállomás (Lipótvárosi teherpályaudvar) és a hozzávezető vasútvonalak helyén idővel urbánus környezet alakult ki. Az iparvágányok felszámolása és környezetrendezése ma is feladatot jelent az északi szakasz több helyén.
A városrészben a közterületek fejlesztését, megjelenését meghatározta a közlekedési infrastruktúra kialakítása. A nagykörút mellett a Váci úton és a Béke utca mentén Pest legkorábbi lóvasúti (1866) és villamosvasúti (1896) vonalai épültek ki. A sugárirányú utak jelentősége nem csökkent, az ipari üzemek virágzása idején a villamosvonal a város egyik legforgalmasabb vonala volt, ma a M3 vonal a budapesti közlekedés egyik gerinceleme. Nem túlzás azt állítani, hogy a metró kiépítése és vele együtt a Váci út átépítése az 1980-as évek során Budapest egyik legjelentősebb urbanisztikai lépése volt. A közterületi infrastruktúra beruházás tette lehetővé, hogy a térség gyökeresen megújuljon, kialakuljon az a Váci úti irodazóna, amely a város kiemelt értékű irodafejlesztési területe.
A másik meghatározó közlekedési fejlesztés, amely jelentős átalakulást tett lehetővé, az Árpád-híd és a Róbert Károly körút kiépítése volt. Mind a híd, mind a körút több ütemben jött létre, a mai kapcsolatrendszert a város terjeszkedése és a gépjárműhasználat növekedése követelte ki. A Hungária gyűrű városi szerepkörű kapcsolati elem, léptéke, különszintű csomópontjainak kialakítása, a forgalmi terhelés, a zaj- és légszennyezés környezetük élhetőségét jelentősen rontja.
A Duna-partok minőségi közterület jellegű fejlesztése megrekedt az Újpesti rakpart kiépítésével, a partok rendezésén túl voltaképp értéktöbbletet adó közterületi elemek – a Marina part kivételével – nem létesültek. Bár ma már nem tartozik a kerülethez, meg kell említenünk a Margitszigetet, amely minden időben kiemelt színvonalú közparkként működött, sport és szabadidős létesítményei révén összvárosi szerepkört ellátva. A sziget területe 2013. júniusában elfogadott országgyűlési döntés értelmében kikerült a XIII. kerület fennhatóságából és önálló területi egységként a fővárosi önkormányzat közvetlen igazgatása alá tartozik. Ez a precedens nélküli jogalkotói lépés a XIII. kerület számára jelentős közterületi és zöldfelületi csökkenést okozott. A Duna szigetek közül a kerülethez tartozik a Népsziget déli része, mely zöldfelületei és üdülői révén a kerület számára jelentős rekreációs fejlesztési értekkel bír.
A közterületek sajátos bővülését hozta magával a lakótelepek megjelenése. Angyalföldön már az 1930-as évek végén és az 1940-es évek elején megkezdődött a kislakásos bérházak építése a Béke és a Göncöl utca térségében, majd a Vőlegény utca környezetében (Magdolnavárosi lakótelep). A beépítési mód a kertvárosias utcahálózat mellett újszerű lakóterületi közterületek megjelenését is magával hozta, a lakóépületek között félnyilvános jellegű lakókertek megjelenésével,Az új struktúra alapvetően feloldotta a közterületek és a magánkertek közötti merev elhatárolást és –kevés kivétellel – a későbbi lakótelep építések esetében is jellemzővé vált. A II. világháborút követően megjelenő hasonló beépítések közül karaktere miatt a Lehel úti Élmunkás-házakat (1948), míg kiterjedtsége, az épített környezet és a szabadterek magas minősége okán a Tahi-Fiastyúk utcai lakótelepet (1956-60) kell kiemelni. Ez utóbbi különösen figyelemre méltó, differenciált zöldfelületei – melyek növényállománya ma már több, mint 50 éves – és emberi építészeti léptéke miatt vonzó lakókörnyezetet nyújt. Az 1970-es évek házgyári lakótelepei beépítésének intenzitása talán már kevésbé vonzó, szabadtér formálása esetlegesebb, azonban nagyvonalúan kialakított zöldfelületi és rekreációs szabadterei jelentős zöldhálózat-fejlesztési potenciált jelentenek. Ennek kiaknázása a lakótelepi komplex rehabilitációkkal kezdődött meg.
Kuriózumként említeni kell a Lehel téri piac korábbi közterület jellegű, bódéváros-szerű kialakítását, ahol az árusító funkciói megújítása mellett a piac „agora” funkcióit is sikerült az új csarnokba átmenteni.
A közterületek fejlődésének áttekintése igazolja, hogy azok minőségi fejlesztése a városfejlesztés fontos eszköze, a területek folyamatos megújítása, bővítése minden korban feladatot jelent.
A Duna szigetek közül a kerülethez tartozik a Népsziget déli része, mely zöldfelületei és üdülői révén jelentős rekreációs fejlesztési értekkel bír. Az eredetileg Pest és Rákospalota határán elhelyezkedő szigetet az 1830-as években egy vékony földnyelvvel az újpesti Zsilip utcán át Újpesthez kapcsolták, így félszigetté alakult. A leválasztott Újpesti-öbölben létrehoztak egy téli kikötőt, és a parton építették meg a Pesti és Fiumei Hajógyár Váci úti telepét. A Népsziget védett keleti öblébe települt a Ganz Danubius Hajó- és Darugyár. 1896-ban épült meg az Újpesti vasúti híd, fontos összeköttetést biztosítva a félsziget és a Duna két partja között. A Népsziget nyugati oldala az 1960-70-es években szabadstrandként működött. A hajózás segítésére hatalmas kőtornyokat építettek. A Népsziget öböl felőli oldalán kajakos- és kenuszakosztályok telepei alakultak ki, amelyek jelenleg is üzemelnek. A nyugati oldalon, a lidó mellett különböző gyárak üdülői voltak, mintegy versenyezve a Római parttal. Jelenleg a rendezetlen tulajdonviszonyok hátráltatják a sziget rehabilitációját.
A közel 45 km hosszúságú Rákos-patak a Gödöllői-dombság, és az Észak-Pesti síkság vizeit vezeti a Dunába. Az egykoron kanyargós vonalvezetésű patak medrét a városiasodás évszázadai során egyre művibb kialakításúvá tették, mígnem mai csatornázott formáját az 1960-as években a fővárosi szakasz egészén kialakított betonozott meder kiépítésével, és egy meglehetősen túlbiztosított gátrendszer kiépítésével nyerte el. A Rákos-patak revitalizációja már majdnem két évtizedes gondolat. Az első, 1994-ben készített átfogó renaturalizációs tervet követően 2000-ben készült el a patak Váci út és a Budapest közigazgatási határa közötti teljes szakaszra vonatkozó vízjogi létesítési engedélyezési terv, amelyből forrás hiányában semmi nem valósult meg. A partok XIII. kerületi rehabilitációja a TÉR_KÖZ projektekkel kezdődött meg.
Angyalföldi Munkás Testedző Egyesület (MTE)
Az első jelentősebb testedző egyesület, melynek tagjai a munkásosztályból kerültek ki. Hivatalosan 1908-ban alakult. Az egyesületnek kezdetben csak tornász-, és természetjáró szakosztálya működött. Később hozták létre az atlétikai, a birkózó, a kézilabdázó, síelő és úszó szakosztályokat. Kézilabdával az elsők között foglalkoztak az országban.
Az MTE-nek jelentős bázisa volt a Gödi fészek, ami egy faházas nyaralótábor volt Göd és Dunakeszi között a Duna partján, egy homokbánya-gödörben.
Az MTE tevékenységét 1944-ben felfüggesztették, majd a háború után újjáalakult. 1950-ben az MTE és a Kereskedők Atlétikai Országos Egyesülete (KAOE) egyesítésével hozták létre a Budapesti Vörös Meteor Sport Klubot
Az angyalföldi pályát 1934-ben avatták a Hajdú utcában, a mai Hajdú köz helyén.
Mindenki életében nagy dolog, amikor az egész házát fel tudja újítani úgy, hogy a rezsiszámláin később érezze a változást. Egy lakásszövetkezet életében azonban ritkaság számban megy, hiszen az épületek sokasága, a nagy számú tulajdonos egy irányba indulását igazán nehéz elérni. A Népfürdő utca 15 – 21 épületek történetét hivatott bemutatni a fenti gépgaléria. Itt 1972-ben, mint kerületünk oly sok területén, még gyárak álltak, volt itt lisztipari épület is. Majd a 80-as években panel típusú épületeket építettek. A kitartó lakásszövetkezeti elnöknek köszönhetően előbb napkollektort szereltek a 15-ös épületre, majd a fűtésrendszer teljeskörű korszerűsítése után sikeresen elérte, hogy a ház teljes homlokzati szigetelésen essen át 2023. áprilisára.
Forgách utca 32. használatbavétel – 1938.
A XIII. kerületi telepekről bővebben itt tájékozódhat:
https://telepekbudapest.blogspot.com/p/xiii.html
XIII. kerület Hősei
Gidófalvy Lajos
A XX. század első napján, 1901. január 1-jén született – akkori hazánkhoz tartozó Erdélyben – az Udvarhely megyei Bögözön. Tizenkét testvér közül ő volt a legidősebb, édesapja vasúti pályaőrként dolgozott. A marosvásárhelyi kereskedelmi iskolában érettségizett kitűnő eredménnyel, majd 1918 őszén Budapesten, a közgazdasági egyetemre iratkozott be, ahol tanulmányait anyagi nehézségek miatt kénytelen volt abbahagyni. Ezt követően volt minisztériumi tisztviselő, de dolgozott segédmunkásként is.
Mivel mindig is vonzotta a katonai pálya, az adódó lehetőséget kihasználva jelentkezett a Magyar Királyi Honvédség kötelékébe, ahol 1927. és 1932. között önkéntesként szolgált. Leszerelés után családot alapított, majd 1938-ban behívták tartalékos tiszti tanfolyamra, melynek elvégzése után zászlósi rendfokozatba léptették elő. Részt vett a felvidéki és az erdélyi bevonulásban, melyről emlékérmei tanúskodnak. Közben átvették hivatásos tiszti állományba és előléptették hadnaggyá. A honvédségben teljesített szolgálata folyamán főhadnagyi rendfokozattal kinevezték Angyalföld leventekiképző parancsnokává.
Gidófalvy Lajos szeretett leventeparancsnok volt, és amikor 1944. szeptember 26-án a magyar kormány felállította a Nemzetőrséget, Ő Angyalföld fiataljaiból megalakította a XIII. kerületi Nemzetőr Századot, amely később, Kisegítő Honvéd Karhatalmi Zászlóaljjá szerveződött. Demokratikus gondolkodású és németellenes érzelmű tisztként lehetővé tette, hogy a Vilmos főhercegről elnevezett, XIII. kerületi tüzérlaktanyában – a mai lakótelepen – levő alakulatánál katonaszökevények, szökött munkaszolgálatosok és más üldözöttek menedéket kapjanak. Olyan fegyveres csoportokat szervezett, amelyek megvédték nemzeti javainkat, megakadályozták egyes angyalföldi gyárak leszerelését, katonái őrizték meg a jövő számra a Ferdinánd hidat, a Rákosrendező pályaudvart, az Aréna úti – mai Dózsa György úti – vasúti felüljárót.
Gidófalvy Lajos és katonái látták el az akkor életet jelentő igazolványokkal a rászorulókat, élelmezték a „csillagos” és „védett” házak lakóit. 1944. december végén már 1200-1300 fő élelmezését látták el az akkor a róla elnevezett lakótelep helyén álló Vilmos főherceg laktanyából. Gidófalvy Lajos kapcsolatban állt a magyar és nemzetközi embermentő szervezetek képviselőivel, köztük a sztálinizmus későbbi áldozatával Raul Wallenberggel is. 1944. december 24-én katonái élén mentette meg 800 gyermek életét, amikor a nyilasok megtámadták a Munkácsy Mihály utcai zsidó fiú árvaházat, és a gyermekeket a Dunába lövés szándékával az árvaház elhagyására kényszerítették.
1945. január 8-án kora reggel rendőrök, csendőrök és nyilasok csaptak le, a január elején bombatalálat által súlyosan megrongálódott Vilmos laktanyára. Bár sokaknak sikerült megszökni a zegzugos épület-komplexumból, 140–150 főt az Andrássy út 60-ba kísértek, majd az igazoltatáson átjutottakat a fronton vetették be, néhányukat viszont kivégezték.
Gidófalvy elkerülte a letartóztatást, ám két nappal később az Erzsébet híd környéken – többedmagával – örökre nyoma veszett.
Gidófalvy Lajos emlékét a volt katonáiból alakult Emlékbizottság, 2021-től a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület, valamint a XIII. kerületi Lokálpatrióták Egyesületével közösen ápolja. Az Emlékbizottság tevékenységének köszönhető, hogy Gidófalvy Lajos főhadnagyot 1948-ban posztumusz őrnaggyá, majd születésének 90. évfordulója alkalmából 1991-ben a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere posztumusz ezredessé léptette elő. Az Emlékbizottság tevékenysége által Gidófalvy Lajos emléke túlélt minden eddigi rendszerváltást, aktív közbenjárásuknak köszönhető, hogy Budapesten 1970-től a volt Ágyú utca, majd a Vilmos laktanya helyén épült lakótelep viseli e megtisztelő nevet, két helyen pedig emléktábla örökíti meg a hős parancsnok és az általa vezetett zászlóalj tetteit. Gidófalvy Lajos ezredest a II. Világháború során kifejtett embermentő tevékenységéért a Yad Vashem Intézet 1996-ban a „Világ Igaza” kitüntető címmel ruházta fel.
Hazaszeretete és tiszti becsülete katonahőseink sorába emelte.
Katonai tevékenység során tanúsított kiemelkedő helytállásáért, bátor magatartásáért pedig 1998-ben a Magyar Köztársaság belügyminisztere posztumusz Bátorságért Érdemjelet adományozott részére.
Minden esztendőben a világ számos emlékhelyén, s temetőjében emlékeznek meg a hálás utódok az ismert vagy ismeretlen katonahősökről, akik fegyverrel biztosították ezeregyszáz éves államiságunk fennmaradását. Ezek egyike vitéz Gidófalvy Lajos ezredes, aki tetteivel tovább öregbítette a magyar katona messze földön híres vitézségét és hősiességét, s ma már a világ számos országában ismerik nevét és cselekedeteit.
